A muszlim fürdőkultúra szerepe az egészség és szépség megőrzésében

Dobos Krisztina Mirjam (Mira)

A muszlim fürdőkultúra szerepe az egészség és szépség megőrzésében

2007. június 29.

A muszlim fürdőkultúra szerepe az egészség és szépség megőrzésében

A középkori iszlám birodalomban számos magán- és közfürdőt (arab néven hámmám, melynek jelentése meleget árasztó) építettek a muszlimok, hogy mindenkor eleget tehessenek a rituális mosakodás (Wudu) szabályainak. Ezért már a középkorban igen fejlett fürdőkultúra alakult ki. Testük ápolása, szépségük és egészségük megőrzése világszemléletükből következett: úgy vélték, kötelességük gondoskodni az Allah által teremtett világ egészéről, beleértve saját testüket is. A rituális mosakodás megelőzte az imájukat. Az ima az iszlám egyik alappillére, mely egy alkalmat jelent a muszlim számára Isten elé állni és érezni, hogy Allahhal beszélget. Ezt naponta ötször kell elvégezniük a hívőknek. Ehhez hozzátartozik a tisztaság, beleértve a padlót vagy szőnyeget, amin áll, a saját ruházatát és természetesen a testét. A testüket meg kell szabadítani a tisztátalanságától (arab kifejezéssel hadath-tól). Kétféle „hadath” van: 1. Nagyobb: fürdés, vagyis az egész test tisztítása. Ez szükséges pl.: tudatlan magömlésnél (alvás közben), nemi érintkezéskor, menstruációnál, szülésnél. Ilyenkor tetőtől-talpig teljes fürdést (guszlt) végeznek. 2. Kisebb: mosakodás. Ez történik alvás után és akkor, mikor valami kijön a test két kivezető nyílásán (pl.: váladék, vizelet, ürülék, szél). Az ima előtti wudu elvégzése: a kéz és karok mosása könyékig, száj és orr öblítése, arc és fül mosása, fejbőr dörzsölése vízzel, lábak megmosása bokáig. Persze mivel ez egy rituálé, ezért pontosan elő van írva a sorrend, és az is, hogy melyik testrészt hogyan és hányszor mossák meg.

Fontos szerepe volt a testápolásnak, ezért már kicsi gyermekkortól el kellett sajátítaniuk a tisztálkodás műveleteit. Ezt elsősorban az asszonyoktól tanulhatták meg, mivel a még nem serdülőkorú gyermekek – lányok és fiúk – együtt éltek a család nőtagjaival a ház elkülönített részében. A gyerekszobákban általában volt egy kád jellegű fürdőmedence, mely mellett mindig volt az adott évszaknak megfelelő hőfokú vízzel teli kancsó.

Kötelességük volt a tisztaság, a higiénia megőrzése, a szépség-és egészségápolás.

A múltban a török fürdők fontos társadalmi szereppel bírtak. Kortól, nemtől, vagyontól függetlenül mindenki látogathatta, a mindennapi élet és kultúra szerves részévé vált. Számos szertartás kapcsolódott a fürdőkhöz: a körülmetélés, az esküvő és a temetés.
Emellett a fürdők a szépségápolás "iskolái" is voltak, ahol a test és a haj ápolását, a sminkelést oktatták, és a személyzet ilyen szolgáltatásban részesítette a vendégeket. A nők számára pedig gyakorlatilag szinte az egyetlen hely volt, ahol társaságban lehettek. Ennek következtében gyakran itt választották ki fiaik jövendőbeli feleségeit.

"Török nők a fürdőben" Jean August Dominique Ingres festményén

Érdekességképpen érdemes megvizsgálni a tisztálkodási szokásokat és szabályokat más szemszögből is. A középkorban a szultánnak és rabszolganőinek együtt töltött órái szigorú előírások szerint zajlottak. A háremhölgyek közül csak néhányan részesülhettek különleges elbánásban.

A XVI. század derekán az oszmán birodalom legfőbb ura a szultán volt, aki a szeráj nevű, hermetikusan elzárt palotaegyüttesben lakott a fővárosban, Isztambulban. A Középpontjában a hárem, a több száz odaliszkkal és rabszolganővel, akiket az eunuchok (kasztrált apródok) őriztek. Központi épületében lakott udvarával a birodalom legbefolyásosabb asszonya, az "anyakirályné", akihez nehezebb volt bejutni, mint magához az uralkodóhoz. A szultán nem tehetett mindent úgy, ahogy akart. A szerájban - sőt még a háremben is - az etikett előírásait neki is be kellett tartani. Az egész udvart megmozgató, különlegesen elkészített mindennapi ötvenfogásos ebéd elfogyasztása után sem siethetett egyenesen megtekinteni néhány száz odaliszkját. A protokoll értelmében először ugyanis látogatást kellett tennie az anyakirálynénál, csak ezután kerülhetett sor az odaliszkok felvonulására. A világ minden tájáról származó szépségek öltözékét is szabályok írták elő. Amikor a szultán kiválasztotta egyiküket, a kijelölt odaliszkot a fürdőbe vezették, ahol húsz lány ragyogó tisztára mosta. Ezután kiképzett, megvakított eunuchok megmasszírozták, majd a fodrászok következtek. Ők az odaliszk hajához azonban csak később nyúltak, mivel első feladatuk az volt, hogy a haj, a szempillák és a szemöldök kivételével minden szőrszálat eltávolítsanak az odaliszk testéről. Újabb szépítő csapat befestette körmeit a kezén és a lábán, majd az illatszerek mesternője a férfivágyat serkentő illatszerekkel kente be testét. Ismét a fodrászok következtek, most már pompás fürtökbe rendezhették az odaliszk haját. Mindez eltartott néhány óra hosszat. Végül az odaliszkok hosszú menete vezette be a hálóterembe a kiválasztott lányt a szinte már bosszúsan várakozó szultánhoz.

Visszatérve a közfürdőkre - az oszmán időkben a hámmámok rendszerint nagy vallási komplexumok részeként épültek, melyeket adományokból hoztak létre. Ezekben a komplexumokban a fürdő mellett mecsetek, kórházak, iskolák és az egyházi emberek valamint a diákok szállásai is helyet kaptak. Egyes esetekben azonban különálló létesítményként épültek.

Más muszlim épületekhez hasonlóan a fürdők kupolái is az égboltot (tágabb, átvitt értelemben Allah világát), illetve az Univerzumot szimbolizálták. A víz a Paradicsomot előrevetítő földi jelenség, mely egyaránt fontos a testnek és a léleknek is. A Korán szerint –Allah vizet bocsát le az égből, és újjáéleszti vele a földet. A fürdő jelentette a hívőnek a kapcsolatot az éggel. A muszlim fürdő minden addigi építményt felülmúlt, valósággal szent intézmény volt az iszlám kultúrában, maga volt a földi Paradicsom. A Bizánci birodalomban megismerkedhettek a római thermákkal, és innen sok ötletet merítettek az építést illetően. Az épület elkülönített részei a rituális megtisztulás különböző lépéseit szimbolizálták.

A török fürdők felépítése:

A fürdőbe belépve a látogató a kupolával fedett előcsarnokban találja magát, ahol egy ornamentikus díszítésű márványkút körül helyezkednek el az öltözők. Itt lehetett törölközőt vagy köntöst kölcsönözni, haj- és testápoló szereket vásárolni. A hámmám ezen részében illemhelyeket is kialakítottak.

A középső terem leginkább pihenésre, relaxációra szolgál. Innen lép a látogató a Hararetbe, amely a fürdő legfontosabb és egyben legforróbb, legnedvesebb helyisége. Az itt lévő hőmérsékletet és páratartalmat általában a padlóba épített agyagcsövekben áramoltatott víz hőfokával és mennyiségével szabályozták. A forróvizes teremben a felhevült padlót a fürdőszolgák vízzel locsolták, és így keletkezett a test pórusainak megnyitását segítő finom pára. A Hararet négyszögletű, kupolával fedett csarnok, amelynek a sarkaiban kis pihenőhelyiségek vannak kialakítva. A falak mentén, a boltívek alatt díványok és felfrissülést adó csapok és mosdók találhatók. A padlót gyakran bonyolult ornamentikus mintákkal díszített kövek borítják. A csarnok közepén egy márványból készült, hat vagy nyolcszögletű emelvény képezi a fürdő "köldökét". Ezt a fürdő vizét melegítő rendszer felett helyezik el, így maga is felmelegszik.

Pozitív élettani hatásai miatt a népnyelv ezeket a fürdőket "csendes orvos"-nak nevezte.
Tulajdonképpen a Hararetben uralkodó magas hőmérsékletnek és páratartalomnak köszönhető izzadás, a testi és szellemi pihenés valamint a kezelések jártak egészségjavító és megőrző hatással. A súrolás, a szappanos masszázs, majd a tisztálkodás következtében a test megszabadul az elhalt bőrsejtektől, felfrissül a vérkeringése, az izmai ellazulnak. A magas hőmérséklet és a magas páratartalom miatt pedig elpusztulnak a testben található kórokozók.

Ezen a kövön a vendégek pihennek, relaxálnak. Egy idő elteltével a személyzet egyik tagja lesúrolja az egész testüket, majd egy szappanos masszázs következik. Ezután hideg vízzel hűtik és tisztítják meg testüket.

Ebből a teremből a langyos-vizes medencé(ke)t rejtő fürdőszobába mentek a vendégek, onnan pedig a hidegvizes mártózást biztosító helyiségbe.

A hámmámnak voltak még más, fontos részei is, például azon szoba vagy szobák, ahol pihenéssel, szépítkezéssel vagy éppen étkezéssel tölthették el az időt a muszlimok.

A víz és a levegő felmelegítéséről a római fürdőkhöz hasonló rendszer gondoskodik

A hámmámokban szépen ívelt tetőkön apró, gyakran csillag alakú ablakok voltak, amelyeket különböző színű, áttetsző (nyitható és mozgatható) üvegekkel fedtek a fürdő építői. Így, a vendégek valóságos fényárban úsztak, a medencék víztükrén, a csempével borított falakon és padlón a napfény erősségétől és irányától függően mesebeli színes fények vibráltak.

A fürdők falait és padlóját fényes, márványból készült és színezett csempék (pl: arany, szürke, zöld, kék és vörös) borították.

Az Ezeregyéjszaka 132. történetének egyik költeménye így foglalja össze e gondolatokat:

„E háznak erős kőtömbök ím virágai,
ha tűz lángja nyalja körbe, szívünk örül neki,
pokolnak gyanítanád, valójában ott a menny,
S napot, holdat is látsz számosat benne fényleni.”

A közfürdők mérete és termeinek illetve medencéinek száma függött az építtető(k) anyagi helyzetétől, társadalmi pozíciójától, vagy az adott térség szokásaitól, a fürdőzők igényeitől. A fürdő egységei az évszakokat szimbolizálták: a legmelegebb helyiség a telet, a langyos az őszt, a hideg a nyarat, a pihenő helyiség pedig a felüdülést hozó tavaszt juttatta a szemlélők eszébe. A nagyobb méretű, jelentős beruházással felépített fürdők egész embertömeg tisztálkodásának a helyszínei voltak, éppen ezért fontos volt, hogy a szegény és gazdag vendégek bizonyos mértékű elkülönítését megoldják. Erre szolgált például az öltöző-kabinok kialakítása, hogy a hétköznapi emberek ne láthassák az előkelők mezítelenségét, és léteztek olyan egyszemélyes kádak is, amelyek ugyanezt az elkülönülést lehetővé tették a medencék (rawíja) népes világával szemben.

A fürdőzés szabályai:

A termek elrendezése kijelölte a fürdőzési műveletek menetét. A különböző hőfokú termekből csak meghatározott sorrendben lehetett továbbhaladni (meleg – langyos – hideg – száraz). A fürdőzők eltöltöttek kis időt az első teremben, majd a második és harmadik medencében, és végezetül lepihentek egy puha heverőre, hogy testük izzadjon. Azután megtörölköztek többször is egy tiszta vászonkendővel, és ha már eleget izzadtak, átmentek a hámmám elkülönített részébe, ahol elvégezhették a rituális mosakodást, majd beleülhettek egy kád kellemesen langyos vízbe, és szappannal megmosakodtak. Ezt követően bedörzsölték testüket az évszakhoz illő ecettel, és letisztogatták bőrüket vízzel vagy krémek segítségével. Ezután újra megmártóztak egy vízzel teli kádban, és a fürdőből való távozás előtt alaposan szárazra törölték testüket rózsa- vagy ámbraillatú kendővel. Az izzadás miatt sok folyadékot veszített a szervezete a vendégeknek, ezért gyakran kortyolgattak rózsavizet vagy almaszörpöt fürdőzés közben.

A közfürdőkhöz fűződő hiedelmek:

Al-Gazáli a –Vallásos ismeretek helyreállítása– című művében azt írta, hogy a nők nem mehetnek a közfürdőbe, kivéve, ha betegek, vagy nemrég szültek.

A hagyomány szerint Allah 72 angyalt állított a fürdők kapujába, hogy megátkozzák azokat, akik fedetlen testtel lépnek be oda. Persze ennek ellenére voltak – férfiak és nők is – akik nem ügyeltek a vallásos tanításokra, és meztelenül fürdőztek.

A közfürdőkben – kétes hírük miatt – nem volt szabad imádkozni.

A keleti néphit szerint a víz a lelkek, szellemek, démonok székhelye, ezért ha valaki gonosz szellemet vélt látni a felszálló gőzben, baszmalát kellett kiáltania.

A fürdőkkel kapcsolatos megítélés nem volt egységes a muszlim világban. A hadíszokban egymásnak ellentmondó részletek olvashatók: a hámmám védelmezői szerint Mohamed egyszer így kiáltott fel: –Mily csodás épület a közfürdő!– Egy másik hagyomány szerint viszont az ördög (iblísz) ezt mondta: –Kértem Allahtól lakóhelyet, és ő a hámmámot adta.–

A nők és a fürdőzés:

A nyilvános fürdőkbe a nők is ellátogathattak, de csakis akkor, amikor a férfiak nem voltak jelen. (A nagyvárosokban persze léteztek csak a nők, illetve a férfiak részére fenntartott fürdők, ez utóbbiaké leggyakrabban a bazárnegyedben.). A női napokon illetve időszakba egy törölközőt tettek a fürdő bejárati ajtajára, a férfiak abból tudták, hogy nekik akkor tilos belépniük. Ekkor a fürdőszolgák is asszonyok vagy eunuchok voltak. A nők a házuk háremében lakó nőtársaikkal és a kisebb gyermekekkel együtt mentek a hámmámba. Ide elvihették magukkal a kisfiúkat is, akik itt szerezték első felvilágosító tapasztalataikat a másik nemet illetően. Azonban amint serdülőkorúak (mukallaf) lettek, már nem kísérhették be anyjukat. Itt lehetőségük volt a váltott vizekben való megmártózás és izzasztás mellett az agyagos- és egyéb pakolásokra, test- és bőrmasszírozásra, testszőrtelenítésre, hajápolásra és hajfestésre (vagy feketére festették, vagy hennával -különböző testrészeket is ezzel festették, pl: kéz, lábfej, arc- színezték, mely vöröses árnyalatot adott a hajnak) – utóbbi a férfiak körében is igen népszerű volt, sőt, ők az arcszőrzetüket is gyakran festették. A melegvizes teremben közel félórai izzadás után a fürdetőasszonyok egy lepedővel letakart márványpadra fektették a vendéget, és ledörzsölték egy okra nevű agyag-szerű anyaggal, amit –Arménia földjének– is neveztek, melynek tisztító és bőrlágyító hatása volt. Majd a hajmosás következett illatos, habzó anyaggal. Ezt követte az iszlám világban általánosnak mondható szőrtelenítés: a hónalj, a kar, a láb, az arc illetve a szeméremdomb teljes szőrzetének eltávolítása. A legelterjedtebb módszer volt a nura nevű krém használata, ami egyfajta ragacsos kenőcs volt. Felkenték a megfelelő bőrfelületre, és egy kis idő elteltével letörölték a kihullott szőrszálakkal együtt. Ez, és a többi hasonló krém oltatlan meszet és arzénos triszulfátot tartalmazott, amely adalékanyagok túl gyakori vagy túl hosszas használata során a bőr elveszíthette puhaságát, ezért a kenőcsöt gyorsan le kellett öblíteni, és a szőrtelenítés végén a bőrfelületet ápoló-szerekkel kezelték (porrá tört rizslisztből, csicseriborsóból vagy babból és rózsa- vagy mirtuszillató vízből készült, bőrnyugtató és tápláló pakolás). A test szőrtelenítésével kapcsolatos hanyagságot a muszlimok ápolatlanságként értelmezték, és a szőrös nőket állandóan kicsúfolták. Előírás volt a hívő nőknek a heti legalább egyszeri szőreltávolítás, és 40 napnál hosszabb szünetet nem tarthattak a művelet elvégzését illetően.
Ezután a manikűr, pedikűr következett. Befejezésként az arc következett, mely igazán fontos volt a muszlim nőknél. Szépségük és ápoltságuk megmutatására az illatszerek használatán kívül a fátyolviselés miatt csak a szemük hangsúlyozása adott lehetőséget. Arcukat kissé kipirosították egy púder-szerű anyaggal. Fogak tisztítására összezúzott gyöngyház, tojáshéj és faszén keverékét használtak, az ajak illetve a fogíny pedig festés nélkül is állandóan élénkpiros színű volt, mivel bételleveleket rágcsáltak.
Minden bizonnyal az ókori Kelet hölgyei ismertek olyan kozmetikumokat, melyek akkori alapanyagait a kozmetikai ipar a mai napig széles körben felhasználja, mint például a rizs-, árpa-, vagy mandulalisztet, a bóraxot és a halolajat.

Érdemes említést tenni Al-Shirázi szír orvosról, aki a 11. században élt. Művében –A házasság könyve– számos kozmetikumot, fog- és szájápolási szereket is számbavett, melyek valósággal csodaszernek számítottak jótékony hatásaik (súlyos bőrbetegségeket is eredményesen gyógyító kenőcsök receptjei is le vannak jegyezve) miatt.

Vizsgáljuk meg más szempontból is a fürdő szerepét a muszlim emberek életében. Már említettem, hogy nem csak a tisztálkodás tekintetében fontos, hiszen a társasági élet fontos színtere volt. A nőknek szinte a szabadság szimbóluma volt. A legszebb ruhájukat, legdrágább ékszereiket vették magukra, mikor a közfürdőbe mehettek. Itt alkalmuk nyílt új kapcsolatok kialakítására, találkozhattak barátnőkkel, nőrokonokkal, ismerősökkel. A testi közelség miatt intim beszélgetéseket folytathattak. Megtudhatták a legfrissebb híreket és pletykákat. Recepteket cseréltek, gyakran tanácsokat adtak egymásnak gyermeknevelési és szerelmi ügyekben. Itt készítették elő az asszonyok a házasságkötéseket is.

A gazdagabbak a pihenőhelységekbe akár hivatásos táncost is hívtak szórakoztatásukra.

Régen ez volt az egyetlen lehetőség az anyának, hogy a fiához illő menyasszonyt kiválaszthassa. Tanulmányozhatta a lányok viselkedését és testi adottságait is. Szokás volt, hogy a leendő anyós meny-jelöltje testét – annak női hozzátartozói jelenlétében – a fürdőben szivaccsal és kefével megtisztogatta, így mérve fel, hogy nincs-e a lánynak valamilyen testi hibája.

Az asszonyok megbeszélhették az esküvő részleteit, beleértve a hozományt is – bár ez a férfirokonok ügye volt hivatalosan – mégis az asszonyokat jelentős szerep illette. Az esküvőt megelőzően fürdetőasszonyok szépítették a menyasszonyt (arusz-t), hiszen a muszlimoknál is ekkor ékesítik fel legszebben a nőket.

Szíriában például ma is szokás, hogy a leendő vőlegény (arísz) családjának nő tagjai elhívják a kiszemelt arát a hámmámba, mert itt jól szemügyre vehetik, hogy minden szempontból megfelelő feleség lesz-e a férfirokonnak.

Elmondhatjuk, hogy a hámmám hol mint pokol, hol mint földi Paradicsom jelenik meg a középkori iszlám világ forrásaiban. Itt a léleknek és testnek lehetősége volt a kifényesedésre, a megtisztulásra éppúgy, mint vallásos szempontból elvetendő, erkölcstelen cselekedetekre. A fürdő az egészségügy-szépségápolás helyszíne volt elsősorban, de fontos szerepet játszott az emberi kapcsolatok ápolásában is. A muszlimok körében azokban a középkori évszázadokban tapasztalhatjuk a fürdőkultusz kibontakozását, amikor a keresztény Európában a személyi higiénia, a tisztálkodás elhanyagolt és jelentéktelen területe volt a mindennapi életnek.

Forrás: Terebess Ázsia E-Tár, Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin, www.termalfurdo.net, www.ma.hu